Teljes körű információ a mellnagyobbításról az Aesthetica szakértőitől Időpontkérés

Referenciák

„Tervezgettem, hogy megcsináltatom újra a melleimet, szerettem volna még egy kicsit nagyobbakat.”

Melinda, mellnagyobbítás

„Régóta gondot okozott nekem, hogy az átlagnál kisebbek a melleim.”

Judit, mellnagyobbítás

„Már régóta szerettem volna nagyobb melleket, csak nem voltam biztos benne, hogy bele merjek-e vágni.”

Tímea, mellnagyobbítás

“Szerencsésnek érzem magam, hogy minden zökkenőmentesen ment és az új mellem első látványa mindent kárpótolt. Nagyon szépek lettek!”

Gyöngyi, mellnagyobbítás

„Komoly önértékelési problémát okozott, hogy túl kicsinek éreztem a melleimet.”

Boglárka, mellnagyobbítás

“Visszanyertem azt a formámat, amit a szülések után elvesztettem és ez nagyon jó érzés.”

Edit, mellnagyobbítás

“A műtét után olyan vagyok, amilyen mindig is szerettem volna lenni.”

Veronika, mellnagyobbítás

“El sem hittem, hogy ennyire meg tudja az ember életét változtatni egy plasztikai beavatkozás.”

Noémi, mellnagyobbítás

“Ki kell próbálnunk mindent, ami egyszer is megfordul a fejünkben, mert soha nem tudhatjuk, hogy mi marad ki az életünkből.”

Vivien, mellnagyobbítás

„Kedves Aesthetica! Köszönöm, hogy visszaadta az önbizalmamat a kicsit megrendült nőiességemben!”

Ágnes, mellnagyobbítás

„Nagyon örülök, hogy egy szép álmom valóra vált: szép cicijeim lettek!”

Éva, mellnagyobbítás

“Furcsa, hogy egy mellnagyobbító beavatkozáson múlt a lelki egyensúlyom és boldogságom.”

Kati, mellnagyobbítás

“Nagyon szépek lettek a melleim, amit nem győzök megköszönni az Aestheticának.”

Gabriella, mellnagyobbítás

„Mellnagyobbításon estem át! Sokan megkérdezik, hogy bevállalnám-e még egyszer?”

Anikó, mellnagyobbítás

“Soha nem gondoltam volna, hogy valaha plasztikai műtétet végeztetek magamon.”

Tünde, mellnagyobbítás

“Önök visszaadták számomra azt, amit már elveszettnek hittem. Ismét Nőnek érzem magam, ismét felszabadultan mosolygok, ha egy férfi a dekoltázsomon felejti a szemét.”

Edit, mellnagyobbítás

„29 éves vagyok, de valójában már 25 éves korom óta nem vagyok elégedett, ha a tükörbe kell néznem.”

Krisztina, mellnagyobbítás

“Nagy öröm volt azt tapasztalni az új melltartóim vásárlásánál, hogy ezen túl nincs szükségem push-up-ra és a barátnőim dicsérő szavai is nagyon jól estek.”

Ramona, mellnagyobbítás

“Az Aestheticában mindenből és mindenkiből a legjobbat kaptam, és ezért hálás vagyok!”

Enikő, mellnagyobbítás

„Az Aesthetica minden egyes dolgozója kedves, mosolygós, öröm ide betérni.”

Orsolya, mellnagyobbítás

„Az Aesthetica Orvosi Központ a kérésemet, elképzelésemet, álmaimat váltotta valóra.”

Mónika, mellnagyobbítás

“Régi nagy vágyam teljesült a plasztikai műtétem révén, és úgy gondolom, a lehető legjobb helyet választottam hozzá.”

Réka, mellnagyobbítás

“Sokkal kiegyensúlyozottabb és jobb kedvű vagyok, mert igazi nőnek érzem magam és a környezetem is észrevette, hogy más a kisugárzásom.”

Szilvia, mellnagyobbítás

“Nagyon boldog vagyok. Szépek, formásak és mutatósak a melleim, ami sok szempontból változtatta meg az eddigi életemet.”

Orsi, mellnagyobbítás

“Üzenném azoknak, akikben még sok a kérdés és a bizonytalanság, ne habozzanak felkeresni az Aesthetica Orvosi Központot, hiszen a beavatkozások sikere garantált és a végeredmény lenyűgöző!”

Zsuzsa, mellnagyobbítás

„A döntés, amelyet meghoztam, az enyém volt, de hogy ezt megtettem, az Önök kedvességének, türelmének volt köszönhető.”

Mária, mellnagyobbítás

“Hihetetlen volt, hogy ez velem történik. A z eredmény csodálatos lett! Most már nőnek érzem magam.”

Mariann, mellnagyobbítás

“Féltem belevágni, de már az első konzultáción tudtam, hogy jó kezekben és a legjobb helyen leszek!”

Zsuzsanna, mellnagyobbítás

„Semmilyen szorongást vagy félelmet nem éreztem a műtét napján.”

Andi, mellnagyobbítás

“Nagy döntés volt, de boldog vagyok, hogy meghoztam.”

Anita, mellnagyobbítás

„Műtét után majdnem 4 héttel elmondhatom, hogy elégedett vagyok a tükörképemmel.

Viktória, mellnagyobbítás

“Régóta foglalkoztatott a melleim kis mérete, az 1 évig tartó szoptatás pedig még inkább „tönkretette”, kisebbítette a melleim méretét.”

Ági, mellnagyobbítás

“Műtét előtt, ha nyaralni mentem, elég cikin éreztem magam, sokszor okozott gondot a szivacsos melltartó gondos kiválasztása….”

Zita, mellnagyobbítás

„Mióta az eszemet tudom, sosem voltam megelégedve a külsőmmel, mindig nagy frusztrációt okozott a mellem nagysága, ezért nem is tudtam magam természetesen viselni sem a strandon, sem a magánéletemben.”

Petra, mellnagyobbítás

“Az aggodalmam akkor múlt el teljesen, amikor megláttam a végeredményt, ami egyszerűen leírhatatlan.”

Kitti, mellnagyobbítás

“Nem bántam meg, hogy Titeket választottalak.”

Dóra, mellnagyobbítás

“Végig úgy éreztem, hogy kiemelt, különleges figyelemmel foglalkoznak velem.”

Kinga, mellfelvarrás

“Terhességem után 20 kg-ot fogytam, a melleim megereszkedtek, szinte elfogytak.”

Viktória, mellfelvarrás

“Jelenlegi méretemmel és természetesen a formával is teljesen elégedett vagyok, nem bántam meg a műtétet, azóta sokkal jobban érzem magam.”

Anita, mellfelvarrás

“Végre teljesült egy, számomra hihetetlen álom, végre nőnek érzem magam.”

Helga, mellfelvarrás

“Mindenkinek szívből ajánlom az Aesthetica Orvosi Központot.”

Éva, mellfelvarrás

„Mindig kövér kislány voltam, a súlyom állandóan fel-le ingadozott, aminek meg is lett az eredménye.”

Linda, mellfelvarrás

“Teljesen megváltoztak az idomaim, mintha visszakaptam volna a 30-as éveimben lévő paramétereimet.”

Barbara, mellfelvarrás

“Szimpatikus és diszkrét ügyintézés és mindig megújuló akciók. Ajánlani tudom mindenkinek!”

Márti, mellfelvarrás

“Fontos, hogy ha az ember rászánja magát egy ilyen műtétre, érezze, hogy jó kezekben van.”

Kata, mellfelvarrás

“A műtét előtt teljesen össze voltam törve a melleim miatt, de hála a beavatkozásnak, visszakaptam a lelki békémet és a nyugalmamat.”

Szandra, mellfelvarrás

“Aki szeretne változtatni magán, annak bátran ajánlom, hogy forduljon az Aestheticához.”

Emese, mellfelvarrás

“A műtét utáni lábadozástól nagyon féltem, de örömmel konstatáltam, hogy nem is voltak fájdalmaim.”

Mónika, mellfelvarrás

“Az önbizalmam helyreállt, már akkor éreztem ezt, amikor a műtét után ébredeztem.”

Anna, mellfelvarrás

“Nagy döntés volt, de boldog vagyok, hogy meghoztam, mert a mellnagyobbítás megváltoztatta az életemet.”

Andrea, mellnagyobbítás

„Sokáig tartott, amíg rászántam magam a műtétre, de megérte. A mellműtét minőségi változást hozott az életembe! Végre nem szégyellem a melleimet, sokkal magabiztosabb lettem minden téren! Így utólag úgy gondolom, kár volt ennyit gondolkodni.”

Boglárka, mellnagyobbítás
Rendben

A weboldal további használatával hozzájárul a sütik (cookie-k) alkalmazásához.
Ide kattintva kaphat bővebb információt a sütikről és a beállításaikról.

Rendben